touch and go - polgári repülés minden mennyiségben

touch and go - polgári repülés minden mennyiségben

Végül csak egy maradhat - hegylakók harca Katowicében

2019. szeptember 09. - Legjobb Áron

A katowicei repülőtér olyan a Wizzair-nek, mint egy embernek az első szerelem. Innen szállt fel 2004. május 19-én a legelső Wizzair járat, itt vette kezdetét a légitársaság története. Katowice azóta is kiemelten fontos a légitársaságnak, komoly járathálózatot üzemeltetnek innen. Az sem véletlen, hogy itt ünnepelte idén májusban a 200 milliomodik szállított utasát a Wizzair.

 

Ide érkezett meg most a Ryanair, durván berúgva az ajtót, drasztikusan megnövelve az innen induló járatait és az itt állomásozó repülőgépeit. Az új járatok már most ősszel - szeptember, október folyamán - beindulnak, jövő nyáron pedig már hat darab Boeing 737-800-as gépe fog Katowicében állomásozni a Ryanair-nek. A kiszolgált útvonalak pedig ezek lesznek: Athén, Birmingham, Bologna, Brindisi, Cork, Dortmund, Dublin, Edinburgh, Göteborg, Catania, Kijev, Köln, London-Stansted, Manchester, Milánó-Bergamo , Odessza, Oslo-Torp és Paphos.


ktw4.jpgEz vicces lesz - de majd meglátjuk, hogy ki nevet a végén (kép forrása: www.katowice-airport.com/)


A Ryanair 45% utaslétszám növekedést vizionál 2020-re (2019-hez képest), és ebben nyilvánvalóan számítanak azokra is, akik a Wizzair helyett válasszák őket, hiszen kilenc útvonalon is átfedés van a kínálatukba. A Wizzair jelenleg 43 úti célt repül Katowicéből, és részükről is érezhető, hogy nagyon fontosnak tartják a lengyel piacot, folyamatosan jelentik be az újabb útvonalakat és bázisrepülőtereket (legutóbb Krakkót). Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi hónapokban szinte csak olyan bővítést, járatnyitást jelentett be a két cég, amelyikkel megpróbálnak piacot elvenni a másiktól. Ez azért is feltűnő, mert hosszú ideig mintha tudatosan kerülték volna az ilyen ütközéseket. De ez most szemmel láthatólag megszűnt, egyértelmű, hogy a két cég vezetése úgy látja, itt az ideje, hogy kiderüljön melyikük gépének nagyobb a farka. Utasként számomra ez annak a lehetőségét ígéri, hogy több járat közül választhatok egy adott útvonalon és a harc következtében kedvezőbb áron vásárolhatok. 


ktw2.jpgRózsaszínű gépek, hamarosan helyet kell szorítaniuk a kék-sárga konkurenciának is 

 

Jelenpillanatban a Ryanair tűnik sebezhetőbbnek, ugyanis a Boeing 737MAX típus repülési tilalma jelentős hátrányt és plusz költségeket jelentett nekik az elmúlt pár hónapban. Ugyanakkor a Wizzair-t sem kerülték el a kellemetlen események, kaptak komoly összegű büntetéseket és előreláthatólag fognak is még kapni a közeli jövőben. És még senki sem látja, hogy milyen következményekkel jár a Brexit, de érzékenyen érintheti mind a két céget, ha jelentősen visszaesik az Angliába utazók száma, mondjuk azért, mert sokkal körülményesebb lesz a belépés az országba. Én azt gondolom, hogy a két cég vezetése arra számít, hogy sokkal nehezebb évek jönnek és mintegy előre menekülésként próbálja meggyomrosozni a másikat, annak is örülve, ha elvonhatja a figyelmét a szisztematikus építkezéstől azzal, hogy leköti az energiáit a támadás elhárítása. De a vége könnyen lehet az is, hogy mind a ketten inkább veszítenek, mint nyernek, viszont nincs harmadik, aki átvehetné a helyüket, így nyugodtan marakodhatnak egymással.


2019 talán majd úgy fog bevonulni az európai low cost repülés történetében, mint a "hegylakó" program beindításának éve, melynek végén csak egy nagy cég fog maradni, amelyik uralni fogja kontinensünk légi piacát. 

 

 

Néhány érdekesség a Wizzair katowicei üzemeléséről

A Wizzair 200 millió szállított utasának nagyjából a 10%, 20 millió utas indult innen, vagy érkezett ide. A repülőtér forgalmának közel 50% adja a Wizzair. Innen indul a Wizzair hálózatának leghosszabb járata, mégpedig a Dubaiba. Katowicéből még olyan különleges repülőterekre is indított járatot a Wizzair, mint az izlandi Egilsstaðir, ahová lengyel vendégmunkások jártak 2006 és 2008 között. És ki emlékszik már arra, hogy annak idején volt még budapesti járatuk is innen.

De bármennyire is sokat tett a Wizzair Katowicéért, a repülőtér vezetősége nem zárhatja ki a Ryanair-t, sőt, szemmel láthatólag nagy örömmel fogadták a cég bővítését. Logikus, hiszen nekik minden járat plusz bevétel, forgalomnövekedés, azt pedig majd meglátjuk, hogy marad-e tüske a Wizzair-ben, vagy további bővítésekre sarkalja őket a konkurencia felbukkanása. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://touchandgo.blog.hu/api/trackback/id/tr6515052488
süti beállítások módosítása