Azt már az első hírekből érzékelhettük, hogy az oroszok egészen másként állnak hozzá egy kényszerleszálláshoz, mint a Föld jó néhány más országának lakói. Például hetvenketten mér aznap repülőgépre ültek, és elutaztak Szimferopolba, mintha semmi kellemetlenség nem érte volna őket aznap reggel. Most pedig maga a légitársaság, az Ural Airlines adott ki egyedi nyomású, pozitív feliratú pólókat az esetre emlékezve.
Az Ural Airlines azt írja, hogy sokan jelezték nekik, hogy jó lenne valamilyen formában emléket állítani a szerencsés esetnek. A válaszuk pedig egy egyedi feliratú póló lett, amelyiket a légitársaság honlapján lévő webshopban lehet megrendelni, és a póló mellé most még egy kukoricacsövet is adnak, arról a területről szedve, ahol a gép földet ért.
Sajnos nem tudok oroszul, így egy fordítóprogram kellett hagyatkoznom a póló feliratának megértéséhez, amely körülbelül így szól: „Jobbra megyünk, a napfényben, a kukoricasor mentén” (az eredeti szöveg :Идем правее, на солнце, вдоль рядов кукурузы).
Azt gondolom, hogy fognak belőle vásárolni az emberek, arról viszont nincs információm, hogy a gépen utazók kapnak-e grátisz a termékből (lehet, hogy nem mindenki örülne neki).
Időközben a repülőgépet teljesen eltakarították a kukoricaföldről, és miután a sérülései sajnos olyan súlyosak voltak, hogy nem érte volna meg helyreállítani, így ez az Airbus teljes elbontását jelentette.
Mindig szomorú látvány egy repülőgép szétbontása, de érthető, hogy innen nem érte meg sehová sem elszállítani a tizenöt éves Airbus-t.
Egy friss felvétel a beleset helyszínéről: mindent eltakarítottak